A Tradícionális Shotokan Karate Szövetség első féléves továbbképzésére egyesületünk három főt delegált: Szabó Zoltánt, Farkas Tamást és Horváthné Varsányi Krisztinát.
A továbbképzést Záborszki Zoltán sensei 6.danos mester vezette, aki a stílusszövetségünk alelnöke és technikai vezetője.
A továbbképzés délelőtti programjában kombinációs kihon technikák és páros gyakorlatok szerepeltek. A gyakorlatok között a sensei elmagyarázta a kombinációs technikák alkalmazásainak lehetőségeit a versenyzők felkészítésében. A délelőtti program zárásaként áttekintettük a Gojushiho-dai kata mozdulatait.
Ebéd közben a szövetség éves programjáról beszélgettünk, az előttünk álló feladatok megoldásának lehetőségeiről.
A délutáni program első részében a kombinációs technikákat folytattuk, majd a Kanku-sho és a Gangaku katák mozdulatainak és ritmusának helyes oktatásáról esett szó. A továbbképzés végén a sensei a versenyzők taktikai felkészítéséről és a verseny, illetve a mérkőzések folyamán a taktika változtatásáról beszélt. Itt szó esett az edzők versenyen és a mérkőzések alatt adott instrukcióiról, hogyan tudjuk segíteni a versenyzőket a különböző versenyhelyzetekben.